HU EN ES

RitMusa Zenekar

A RitMusa Zenekar népzenei és cigányzenei fúzió. Hangzásának jellegzetessége a népi hangszerek megszólaltatása a megszokottól eltérő hangszerelésben. Koncertjeiken magával ragadó dinamikával és lendülettel muzsikálnak a Musa testvérek és barátaik.

A zenekar 2020 szeptemberében adta első önálló koncertjét, majd 2021 nyarán egy országjáró turné keretén belül mutatta be első, Szívünk Ritmusa című albumát; hat megyében, tizenkét városban léptek fel, többek között; Budapesten, Gödöllőn, Miskolcon, Veszprémben és Jászberényben. A CIOFF Folklórfesztiválok Világszövetségének 50. világtalálkozóján is képviseltették maguk Százhalombattán, a külföldi közönség előtt. A formáció 2021-ben elnyerte a Hagyományok Háza Népzenészek támogatása című pályázatát. Az elmúlt két évben közel 40 élő koncert adott a zenekar az ország különböző pontjain.
A tagok összetételéből adódóan a zenekar folyamatosan színesíti a palettáját, hiszen van a zenészek között cigány, rác és kárpátaljai származású is.
Az első albumot alig egy éven belül követte a második is, mely Katarzis címmel jelent meg 2021 novemberében a Gryllus Kiadó gondozásában. Az album címét az az örömteli érzés ihlette, melyet a közös muzsikálás, az együtt töltött pillanatok adnak a zenekar tagjainak. A dalok témája népdalokból adódóan az emberi érzelmekre alapul: a szerelmemre, párválasztásra, örömre és bánatra. Az autentikus cigányzene mellett az albumban helyet kapnak oláhos, verbunk és csárdás dallamok is a zenekar stílusához híven fiatalos lendülettel és pörgős ritmusokkal dúsítva. 
Ritmusa zenekar | Spotify
‎Ritmusa zenekar on Apple Music

 

 

Szívünk RitMusa (2021)
1.Amaro Jilo 
2. Málé mellé
3. Papó (Budai Aladár emlékére)
4. Viliakor
5. Zhal o Gyuszi
6. Andalogva
7. Örömzenénk


Katarzis (2021)
1. Katarzis
2. Asszonyos
3. Biciklivel Szováton
4. Oláhosan
5. Kutyafája
6. Egykettő jegykendő
7. Virít a szerelem
8. Zha po drom
9. Korondról porondra
10. Mulasd ki!


RitMusa Zenekar:
Musa József (zenekarvezető) – tambura, ének
Musa Krisztián – gitár, cajon, ének, szájbőgő
Vajda Gergely – gitár, ének
Homoki Dénes – harmonika
Kazsoki-Mészöly János – kanna, szájbőgő
Musa Szandra – ének


Musa József – zenekarvezető
+3670/416-2231
Musa-Fábián Zsófia – manager 
[email protected]



 

« vissza a főoldalra
  • aug 15
  • szombat 20:30
Szent István tér

NÉPEK BÁLJA

Külföldi együttesek tánctanítása az érdeklődők számára

  • aug 18
  • kedd 18:00
Szent István tér

MUSTRA

a Közép Magyarországi Folklórszövetség szervezésében

  • aug 19
  • szerda 12:00
Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpont

SZERETETASZTAL

Jegyvásárlás

Belépőjegyek:

 

2026. augusztus 11. - SZÉP NYÁRI NAP: 8 900 Ft

2026. augusztus 13. - GÜL BABA: 200 Ft

2026. augusztus 14. - ANCONAI SZERELMESEK: 7 900 Ft

2026. augusztus 16-17. – TÁNCPANORÁMÁK: 2 500 Ft

2026. augusztus 18. – ŐSAPÁINK ÚTJÁN: ingyenes, helyreszóló jegyek a BKK jegypénztárában igényelhetők

 

 

SZABADTÉRI KONCERTEK ÉS GYEREKPROGRAMOK 

A SZENT ISTVÁN TÉREN

MINDEN PROGRAM INGYENES!

 

ARANYSZÍV GÁLA SZÍNHÁZTEREMBEN 

A BELÉPÉS INGYENES!

 

AUGUSZTUS 20. - ZÁRÓCEREMÓNIA 

A SZENT ISTVÁN TÉREN

INGYENES HELYRE SZÓLÓ JEGYEKET 

A BKK JEGYPÉNZTÁRÁBAN ÉS

 ONLINE A [email protected] TUDNAK IGÉNYELNI!

/ Rossz idő esetén a záróceremóniát a Barátság Kulturális Központ színháztermében tartjuk meg.

Mivel a színházterem befogadóképessége jelentősen kisebb a Szent István tér befogadóképességénél, az esőhelyszínre külön, előre igényelhető, helyre szóló jegyeket biztosítunk. Ezek a Barátság Kulturális Központ jegypénztárában, a rendelkezésre álló készlet erejéig igényelhetők.

Megértésüket előre is köszönjük! /

 

FESZTIVÁLKLUB:

BELÉPŐDÍJ: 2 500 Ft

Belépőjegyek augusztus 15-én és 19-én a helyszínen belépéskor vásárolhatók.

Augusztus 18-án az Ebattába csak a BKK jegypénztárában előre megvásárolható jeggyel lehet belépni! 

Belépés 16 éves kortól! /

A fesztivál támogatói