HU EN ES

Apák és fiak - Duna Művészegyüttes

  • augusztus 21. szerda, 19:00 - 22:00
  • BKK színházterem
Táncelőadás

SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ VILÁG! - Summerfest színházi fesztivál, 7 nap 7 előadás!

Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán

Az, ki életében sokat érzett és gondolkozott; s érzeményit és gondolatait nyom nélkül elröppenni nem hagyta: oly kincset gyűjthetett magának, mely az élet minden szakában, a szerencse minden változásai közt gazdag táplálatot nyújt lelkének. Sok szépet írának a bölcsek, s gyakran a nem éppen bölcsek is; gazdag forrást nyitának fel, honnan jó sorsban intést, balban vigasztalást, mindkettőben magasbra emelkedést, szív és észnemesülést meríthetünk; de azok is csak úgy hatnak reánk, ha érzés és gondolkodás által sajátunkká tevők, ha saját magunkban kiforrva lényünkhez kapcsolódtak, mint esti szélhez a virágillat, melyben megfürdött.

Hagyományos kultúránkban a szellemi javak átörökítése természetes folyamatként volt jelen. Szájról szájra terjedt tovább a tudás, mely felhalmozódott a népművészetben. A hagyomány, mint értékrend meghatározta a falusi közösség életét, mely apáról fiúra szállt ugyan, de a generációs folyamatokat tekintve korszakok között is átíveltek szellemi értékeink.

Az Apák és fiak közötti szellemi kapcsolaton keresztül a hagyományról, az átörökítésről és az átvételéről kíván szólni. Az előadás a tervek szerint egy sorozat kezdő állomása, melyben az Együttes tisztelegni kíván a kiemelkedő munkát végző néptáncgyűjtők előtt.

Elsőként, Juhász Zsolt mesterének, Nagy Albertnek munkásságára emlékeznek. Az ő emblematikus gyűjtéseiből építkezik produkció tánc és zenei anyaga.
Az előadásban Kölcsey Ferenc Parainesis Kölcsey Kálmánhoz c. művéből idéznek részleteket Rubold Ödön tolmácsolásában.

Előadja a Duna Művészegyüttes és a Göncöl zenekar 

Közreműködik: Rubol Ödön - Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes művész, Pálvölgyi Kristóf
Zenei szerkesztés: Göncöl zenekar, Horváth Mária
Táncmesterek: az Együttes táncművészei 
Jelmez: Winklerné Petri-Kiss Borbála
Díszlet: Michac Gábor
Látvány: JuZso Videó: XORXOR  
Fény: Lendvai Károly 
Hang: Földes GáborSzakmai 
Konzulens: Gombos András 
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

A bérletek és jegyek a BKK pénztárában vásárolhatók meg a pénztár nyitvatartási idejében!
BÉRLET Elővételben, július 15-ig: 15.000 Ft, Július 16-tól: 20.000 Ft
NAPIJEGY Elővételben: 3.500 Ft, Előadás napján: 5.000 Ft.

« vissza a főoldalra

Kapcsolódó cikkek

Jegyvásárlás

Jegyek kaphatók a Barátság Kulturális Központban

Jegyeket kizárólag az alábbi programokra kell váltani, a többi program, amelyet itt nem tüntetünk fel, ingyenes.

Bérlet ára: 15.000 Ft 

Napijegy elővételben: 3500 Ft az előadás napján 5.000 Ft. 
A bérletek és jegyek a BKK pénztárában vásárolhatók meg a pénztár nyitvatartási idejében! Július 25-től a pénztár minden nap nyitva tart.

2024.augusztus 13. 19.00.
Gózon Gyula Színház: Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya – komédia című előadás 
A Déryné program előadása.
helyszín: BKK színházterem 
jegyek: 200 Ft

2024.augusztus 14. 19.00.
Rátonyi Róbert Színház : CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ – élő zenekaros nagyoperett
helyszín: BKK színházterem 
elővételben: 3.500 Ft az előadás napján 5.000 Ft

2024. augusztus 15. 19.00
Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület: Doja, a cigánytündér című előadás
A Déryné program előadása.
helyszín: BKK színházterem 
jegyek: 200 Ft

2024. augusztus 16. 19.00
Forrás Néptáncegyüttes Független Színház és a Felhőjárók Társulat előadása: Ég és föld között című előadás 
helyszín: BKK színházterem 
elővételben: 3.500 Ft az előadás napján 5.000 Ft

2024. augusztus 17. 19.00
A 100 tagú cigányzenekar CSAK ITT CSAK MOST koncertje
helyszín: BKK színházterem 
elővételben: 3.500 Ft az előadás napján 5.000 Ft

2024. augusztus 18. 19.00
Fitos Dezső Társulat: Tántorgók című előadás 
helyszín: BKK színházterem 
elővételben: 3.500 Ft az előadás napján 5.000 Ft

2024. augusztus 20. 19.00 
XXXI. SUMMERFEST Nemzetközi Néptáncgála a fesztiválon részt vevő külföldi együttesek részvételével 
Az előadás ingyenes, de helyre szóló regisztrációs jegy váltáshoz kötött!

2024. augusztus 21. 19.00
Duna Művészegyüttes Apák és fiak című előadás
helyszín: BKK színházterem 
elővételben: 3.500 Ft az előadás napján 5.000 Ft


Fesztiválklub
augusztus 16: DJ Willcox WHITE PARTY 
augusztus 17: Dj Bredák dancing Queen retro party 
augusztus 18: DJ Szecsei JELMEZBÁL 
augusztus 19: DJ Bredák SUMMER NIGHT PUCC PARTY 
minden éjjel nemzetközi táncház a Folk Kocsmában!

Fesztiválklub belépőjegy: Az adott estére megjelölt tematikus estnek megfelelő öltözetben 1500 Ft, a megjelölt öltözet nélkül: 2500 Ft belépők a kapuban válthatók.
Jegyek válthatók a Barátság Kulturális Központ jegypénztárában július 25-től, kedd-péntekig 14 óra és 18 óra között. (Százhalombatta, Szent István tér 5.)
 

A fesztivál támogatói