HU EN ES

Magyarok Öröksége Alapítvány

A SUMMERFEST RENDEZŐJE A FORRÁS NÉPTÁNCEGYÜTTES ÉS A PESOVÁR FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA FENNTARTÓJA A MAGYAROK ÖRÖKSÉGE ALAPÍTVÁNY.

AZ ALAPÍTVÁNY FENNTARTÓ TÁMOGATÓJA: SZÁZHALOMBATTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Magyarok Öröksége Alapítvány
FORRÁS NÉPTÁNCEGYÜTTES

A Magyarok Öröksége Alapítvány 1991-ben, az akkori Képviselő-testület kezdeményezésére jött létre azzal a céllal, hogy a Forrás Néptáncegyüttes működtetésére szánt önkormányzati támogatást elkülönítetten lehessen kezelni. Ebben az évben az együttes tagsága meghaladta a 350 főt, a működés a Barátság Művelődési Központ keretein belül lassan olyan volt, mint egy intézmény az intézményben.

 

1992-ben a Városi Művészeti Iskola, valamint az Önkormányzat segítségével létrejött a művészeti iskola néptánc tagozata. Így a Forrás Néptáncegyüttes működését két fő bázis biztosította: a felnőtt együttest a Magyarok Öröksége Alapítvány, az utánpótlás nevelését a Művészeti Iskola biztosította.

 

1994-ben szerveztük és rendeztük meg első ízben a Summerfest Nemzetközi Néptáncfesztivált. Ezzel jelentősen bővült a Magyarok Öröksége Alapítvány feladatköre is, hiszen a fesztivál miatt meg kellett tanulni pályázni, kapcsolatot tartani a világ szinte minden országával, részt venni a CIOFF munkájában. 1996-tól veszünk részt a CIOFF (Nemzetközi Néptáncfesztivált Szervezők Világszövetsége) tevékenységében. 2002-ben Százhalombattán alapítványunk szervezésében került sor a Világszövetség elnökségi ülésére, majd 2004-ben a Folkloriada 2004, a Néptáncművészet Olimpiája helyszíneként közreműködtünk a világfesztivál lebonyolításában. 2003-ban alapítványunk létrehozta a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézményt (megszüntetve a művészeti iskolában működő néptánc tagozatot). Ezzel a környék első kistérségi iskolája jött létre, hiszen a százhalombattai székhely mellett Diósdon, Érden és Tárnokon is működik tagozata az iskolának. Közel 500 növendékünk ismerkedik a néptánc rejtelmeivel.

 

A Forrás Néptáncegyüttes 1994-ben szerezte meg az „Arany I” minősítést, majd 1998, 2000, 2002, 2004, 2006, 2008 és 2014, 2016-ban kapott KIVÁLÓ minősítést. A kuratórium rendkívül lelkiismeretes munkát végez. Elnöke: Bóna Zoltán tagjai: Ágostonné Németh Irén, Csordás Ferenc, Dobos Ágnes, Kakuk Pál, Szigetvári József, Vezérné Diks Erika

 

Tekintse meg honlapunkat: www.forrasneptanc.hu

« vissza a főoldalra

Jegyvásárlás

Jegyek kaphatók a Barátság Kulturális Központban

Jegyeket kizárólag az alábbi programokra kell váltani, a többi program, amelyet itt nem tüntetünk fel, ingyenes.

XXXII. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti vásár 
2025. augusztus 12-21.

„Egy hét színház” színházi fesztivál

Bérlet ára: 15.000 Ft 

Napijegy elővételben: 3500 Ft az előadás napján 5.000 Ft. 
A bérletek és jegyek a BKK pénztárában vásárolhatók meg a pénztár nyitvatartási idejében! 

Augusztus 12. kedd, 19:00
Forrás Néptáncegyüttes Független Színház: Útravaló
Belépőjegy elővételben: 3.500 Ft az előadás napján 5.000 Ft

Augusztus 13. szerda, 19:00
Turay Ida Színház: Bakancslista
Az előadás a Déryné Programnak köszönhetően valósul meg.
Jegyár: 200 Ft

Augusztus 14.csütörtök, 19:00
Magyarországi Szerb Színház: Jávor „Pali” utolsó mulatása
Belépőjegy elővételben: 3.500 Ft az előadás napján 5.000 Ft

Augusztus 16. szombat, 19:00
Fitos Dezső Társulat: Bernarda Ballada
Belépőjegy elővételben: 3.500 Ft az előadás napján 5.000 Ft

Augusztus 17. vasárnap, 19:00
Somnakaj Gypsy Musical
Belépőjegy elővételben: 3.500 Ft az előadás napján 5.000 Ft

Augusztus 18. hétfő, 19:00
Hagyományos táncpanoráma a külföldi együttesek részvételével
Belépőjegy elővételben: 3.500 Ft az előadás napján 5.000 Ft

Augusztus 19. kedd, 19:00
Hagyományos táncpanoráma a külföldi együttesek részvételével
Belépőjegy elővételben: 3.500 Ft az előadás napján 5.000 Ft

Augusztus 21. csütörtök, 19:00
Bekecs Táncszínház: A helység kalapácsa
Belépőjegy elővételben: 3.500 Ft az előadás napján 5.000 Ft

helyszín: BKK színházterem 


Fesztiválklub
augusztus 15-19. között, valamint minden éjjel nemzetközi táncház a Folk Kocsmában!

Fesztiválklub belépőjegy: Az adott estére megjelölt tematikus estnek megfelelő öltözetben 1500 Ft, a megjelölt öltözet nélkül: 2500 Ft belépők a kapuban válthatók.

 

A fesztivál támogatói