HU EN ES

Önkéntesek

Önkéntesek jelentkezését várjuk!

 

 

Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy a 2000-es olimpia egyik fő attrakciója az a közel ötvenezer önkéntes, egyszerű sydney-i ember volt, akik az olimpia legfőbb mindenesei, segítői, hangulatfokozói voltak. Az általános szakmai és emberi vélemény szerint a 2000-ben megrendezett olimpia az önkéntesek által tudott sokkal több és jobb lenni, mint a megelőző rendezvények bármelyike. Jómagam meglepve tapasztaltam 2001 januárjában Sydneyben, hogy az olimpia után több hónappal is az önkéntesek hihetetlen büszkeséggel viselték az egyenruhát, a pólót és sapkát: jelezvén az akkori összetartozásukat, közüket ahhoz az eseményhez, amely egyetlen helybélit sem hagyott érintetlenül. Ezeket látván (nem mintha Százhalombattát Sydney-vel szeretnénk egyenlővé tenni, bár a vendéglátó családok tekintetében azért lehetnénk akár rekorderek is) 2001-ben megkezdtük a Summerfest önkénteseink toborzását. Kíváncsian és némi aggállyal vártuk, mi fog történni. Számos felnőtt és meglepően sok fiatal jelentkezett. Hihetetlenül lelkesek és jó fejek voltak. A fesztivál közben, amikor mi már elfáradtunk, ők akkor sem. Folyamatosan jó kedvük volt, és be kellett látnunk, munkájuk nélkül bizony sokkal nehezebb lett volna. A fesztivál után – nagy meglepetésünkre – a „kemény mag”, egy közel 12 fiúból álló társaság továbbra is „önkénteskedni” akart. Városi kulturális események – jóleső érzéssel konstatáltuk, többnyire Forrás Néptáncegyüttes közeli rendezvények – lebonyolításában vettek részt, (Néptáncegyüttesek Országos Minősítő fesztiválja, 10 éves a Pest Megyei Népművészeti Egyesület gálaműsor, budapesti Vármegye Fesztivál) ugyanakkor ott voltak a városi amatőr művészek estjén, a Szabadnapos Múzsa Bálján, néhány iskola szalagavatóján, segítettek a Magyar Kultúra Hete Százhalombatta rendezvényén, sőt dolgoztak a Summerfest standján is az Utazás Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállításon. Úgy gondolom, országosan is példaértékű mindaz, amit tesznek. Nem tudok más néptáncfesztivált, ahol ennyi helybéli fiatal segítené annak lebonyolítását (az önkéntesek ugyanis nem néptáncosok, ők teljesen hétköznapi emberek), és nem tudok hasonló egyesületről sem, mint amilyen az Önkéntes Egyesület a Százhalombattai Kultúráért.

Büszke lehet rájuk városunk valamennyi lakója.

Hajrá, Srácok! Köszönjük!

 

Az önkéntesek 2001­-2022

Ebben az évben a százhalombattai önkéntes mozgalom nemzetközi lesz: egészen hihetetlen módon, 2 görög, 6 panamai és egy észak ciprusi önkéntes érkezik a Summerfestre, hogy klasszikus önkéntesként segítse a fesztivál lebonyolítását!

Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy a 2000-es olimpia egyik fő attrakciója az a közel ötvenezer önkéntes, egyszerű sydney-i ember volt, akik az olimpia legfőbb mindenesei, segítői, hangulatfokozói voltak. Az általános szakmai és emberi vélemény szerint a 2000-ben megrendezett olimpia az önkéntesek által tudott sokkal több és jobb lenni, mint a megelőző rendezvények bármelyike. Jómagam meglepve tapasztaltam 2001 januárjában Sydneyben, hogy az olimpia után több hónappal is az önkéntesek hihetetlen büszkeséggel viselték az egyenruhát, a pólót és sapkát: jelezvén az akkori összetartozásukat, közüket ahhoz az eseményhez, amely egyetlen helybélit sem hagyott érintetlenül. Ezeket látván (nem mintha Százhalombattát Sydneyvel szeretnénk egyenlővé tenni, bár a vendéglátó családok tekintetében azért lehetnénk akár rekorderek is), 2001-ben megkezdtük a Summerfest önkénteseink toborzását. Kíváncsian és némi aggállyal vártuk, mi fog történni. Számos felnőtt és meglepően sok fiatal jelentkezett. Hihetetlenül lelkesek és jó fejek voltak. A fesztivál közben, amikor mi már elfáradtunk, ők akkor sem. Folyamatosan jó kedvük volt, és be kellett látnunk, munkájuk nélkül bizony sokkal nehezebb lett volna. A fesztivál után – nagy meglepetésünkre – a „kemény mag” egy közel 12 fiúból álló társaság, továbbra is „önkénteskedni” akart. Városi kulturális események – jóleső érzéssel konstatáltuk, többnyire Forrás Néptáncegyüttes közeli rendezvények – lebonyolításában vettek részt, (Néptáncegyüttesek Országos Minősítő fesztiválja, 10 éves a Pest Megyei Népművészeti Egyesület gálaműsor, budapesti Vármegye Fesztivál) ugyanakkor ott voltak a városi amatőr művészek estjén, a Szabadnapos Múzsa Bálján, néhány iskola szalagavatóján, segítettek a Magyar Kultúra Hete Százhalombatta rendezvényén, sőt dolgoztak a Summerfest standján is az Utazás Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállításon. Úgy gondolom, országosan is példaértékű mindaz, amit tesznek. Nem tudok más néptáncfesztivált, ahol ennyi helybéli fiatal segítené annak lebonyolítását (az önkéntesek ugyanis nem néptáncosok, ők teljesen hétköznapi emberek), és nem tudok hasonló egyesületről sem, mint amilyen az Önkéntes Egyesület a Százhalombattai Kultúráért.

Őszintén örülünk neki, hogy egyre több fiatal fantáziáját mozgatja meg a fesztivál, egyre többen csatlakoznak a Summerfestes csapathoz.

Büszke lehet rájuk városunk valamennyi lakója.

Hajrá, Srácok! Köszönjük!

 

Önkéntesek 2018-ban

 

Andrási Bence, Balla Noémi, Balován István, Benedek Zsolt, Csaba Cordasco Dominik, Czégény Gréta, Enyedi Kitti, Enyedi Robin, Enyedi Vivien, Felföldi János, Felföldi-Gáva Anikó, Fodor Enikő, Gubicza Laura Adrienn, Hegyi Réka, Horák Alexandra, Jakab Dóra, Jászi Tamás, Jászi Anita, Jászi Emma-Róza, Kámi Diána Regina, Kelemen Fruzsina Kinga, Koller Bence, Kolosa Noémi, Kozma Norbert, Major Lajos, Morár Melinda, Nedelkovics Márkó, Páj Krisztián, Palkovics Dóra, Pletser Enikő, Ravasz Fanni, Séra Hanna, Simon Attila, Szabó Imre, Szántó János, Szanyi-Nagy Anna, Szekeres Diána, Szigetvári Dóra, Szűcs Rebeka, Tóth Boglárka Sára, Tóth Boglárka Sára, Tóth Fruzsina, Tóth Szilveszter, Török Dorina, Vukovics Norbert

 

« vissza a főoldalra

Jegyvásárlás

Belépőjegyek:

 

2026. augusztus 11. - SZÉP NYÁRI NAP: 8 900 Ft

2026. augusztus 13. - GÜL BABA: 200 Ft

2026. augusztus 14. - ANCONAI SZERELMESEK: 7 900 Ft

2026. augusztus 16-17. – TÁNCPANORÁMÁK: 2 500 Ft

2026. augusztus 18. – ŐSAPÁINK ÚTJÁN: ingyenes, helyreszóló jegyek a BKK jegypénztárában igényelhetők

 

 

SZABADTÉRI KONCERTEK ÉS GYEREKPROGRAMOK 

A SZENT ISTVÁN TÉREN

MINDEN PROGRAM INGYENES!

 

ARANYSZÍV GÁLA SZÍNHÁZTEREMBEN 

A BELÉPÉS INGYENES!

 

AUGUSZTUS 20. - ZÁRÓCEREMÓNIA 

A SZENT ISTVÁN TÉREN

INGYENES HELYRE SZÓLÓ JEGYEKET 

A BKK JEGYPÉNZTÁRÁBAN ÉS

 ONLINE A [email protected] TUDNAK IGÉNYELNI!

/ Rossz idő esetén a záróceremóniát a Barátság Kulturális Központ színháztermében tartjuk meg.

Mivel a színházterem befogadóképessége jelentősen kisebb a Szent István tér befogadóképességénél, az esőhelyszínre külön, előre igényelhető, helyre szóló jegyeket biztosítunk. Ezek a Barátság Kulturális Központ jegypénztárában, a rendelkezésre álló készlet erejéig igényelhetők.

Megértésüket előre is köszönjük! /

 

FESZTIVÁLKLUB:

BELÉPŐDÍJ: 2 500 Ft

Belépőjegyek augusztus 15-én és 19-én a helyszínen belépéskor vásárolhatók.

Augusztus 18-án az Ebattába csak a BKK jegypénztárában előre megvásárolható jeggyel lehet belépni! 

Belépés 16 éves kortól! /

A fesztivál támogatói