UNESCO

Kalocsai pingálás

Ez a művészeti tevékenység a Kalocsa XVIII.–XIX. századi határában kialakult falvak: Drágszél, Homokmégy, Öregcsertő, Szakmár, Újtelek, és a hozzájuk tartozó településrészek hagyományos paraszti kultúrájának sajátos eleme. A ma is alkotó író-, pingáló- és hímző asszonyok a kalocsai népművészet hordozói és életben tartói. A hagyományőrző csoportok, a néptáncegyüttesek, a múzeum, a népművészeti ház a népművészet által meghatározott kalocsai identitás őrzői. Kalocsa és környékének lakói elkötelezettek népművészetük iránt. Számos alkalmat teremtenek viseletük, táncaik bemutatására (Szent Iván éji Mulatság, Duna menti Folklórfesztivál, Kalocsai Paprika Napok, falunapok, szüreti bálok). Ezeken az eseményeken a legfiatalabbtól a legidősebb korosztályig mindenki részt vesz, így egyben jó alkalmak a kultúra átörökíthető elemeinek továbbadására. A városban nagy szerepet kap az iskolai és a művészeti oktatás kereteiben zajló hagyományápolás.

Komondor

A komondor az egyik legismertebb magyar pásztorkutyafajta, amelyet mai formájában a legrégebben tenyésztettek ki. Nevének több magyarázata is van. Valószínűleg a kuman (kun) szóból származik, 1454-ben bukkant fel nyelvemlékeinkben, a Debreceni kódex 1519-ben már kutyanévként említi a kamondort vagy komondort. A szó a türk nyelvekben a kumanokhoz tartozást jelentette.

A kunlakta vidékek pásztorkutyája lehetett. A komondor valószínűleg a kuvaszhoz hasonlóan őseinkkel a népvándorlás idején került a Kárpát-medencébe, de nem kizárt, hogy a kunok hozták be nagy testű pásztorkutyáikat a 13. század közepén. Ezt bizonyítják részben a romániai helynevek, részben pedig Bökönyi Sándor szíves szóbeli közlése, miszerint az ázsiai sztyeppövezet nagy testű pásztorkutyái kuvasz típusúak, de Ukrajnában - a hajdani Kumániában - ma is komondor típusú pásztorkutyákat találunk. Feladata nem a terelés volt, hanem a kuvaszhoz hasonlóan a nyáj megvédése a ragadozóktól és a tolvajoktól, hiszen őseink legfontosabb vagyontárgya az élő állat volt. Az éjjeli őrködés során a komondort fehér színe segítségével különböztették meg a támadóktól. [1]

Nevezték gubancos magyar juhászkutyának, selyemszőrű farkasebnek, pusztai komondornak, lompos szőrű komondornak, bagolyszemű komondornak vagy csak egyszerűen komondornak, amely szó a nyelvemlékek szerint mindig a nyájat őrző nagy testű kutyákat jelölte.

Solymászat

Solymászat a ragadozó madarak idomítása és az idomított ragadozó madarakkal történő vadászat úgy, hogy az idomított madár szabadon repül és vad zsákmányt ejt a maga természetes állapotában. Ezenfelül ide tartozik a ragadozó madarak tenyésztése is. A solymász madara soha nem válhat házi kedvenccé, amelyet a szépsége miatt tartanak a ház elé kikötve.

A solymászat azonban nem csak sólymokkal történő vadászatot jelent, hisz eredményesen használhatók a különböző sas- , héja- és ölyvfélék. Hagyományőrző szerepe vitathatatlan. A legkorábbi időkből is maradtak fenn bizonyítékok a solymászat létezésére. Legalább 4000 éves múltra tekint vissza. Valahol Belső-Ázsia pusztáin élhetett az a gyűjtögető-nomád vadász, aki először tartott vadászmadarat. A felnevelt szelíd madár ösztönének engedelmeskedve vadászni kezdett majd visszatért az emberhez. Így indult hódító útjára a solymászat. A magyar solymászat története valószínűleg a magyar nép kialakulásával egykorú, hiszen eredetmondánkban Emese ősanyánkat álmában egy sólyom (turul) termékenyíti meg. (a turulmadár képét valószínűleg az akkoriban élt kerecsensólyom (Falco Cherrug) egy kivételes nagy változata ihlette).

A honfoglaláskor már egy solymászatot magasan művelő nép jött a Kárpát-medencébe. Később már számos feljegyzés, írásos emlékmű, dombormű tanúskodik a Magyarországon virágzó solymászatról. Az újkori solymászat két legkiemelkedőbb alakja Magyarországon

TIKVERŐZÉS NINCS IDÉN